Mi szakszerű munkát ajánlunk ügyfeleinknek

Lakásfelújítás és panellakás felújítás Budapesten

Lakásfelújítás

Amennyiben felújítani szeretné budapesti vagy bármilyen más helységben lévő ingatlanát, mindenekelőtt egy konzultáció erejéig bizalommal keresse meg vállalkozásunkat, ahol a lakás tervét felvázolva megtervezzük, milyen munkálatot milyen ütemben végzünk el, megtárgyalva ugyanakkor azt is, hogy milyen anyagokat szeretne használni a lakásfelújítás során.

Önnek ügyfélként annyi a dolga a folyamatban, hogy világosan ismertesse cégünkkel, mit szeretne megvalósítani, és mennyi az erre szánt pénzügyi keret. Ezután gyakorlati tapasztalattal és anyagismerettel rendelkező szakemberink az aktuális árak ismeretében olyan kivitelezhető tervet készítenek, amely az ön által elképzelt célt eléri, úgy, hogy a pénztárcája sem marad üresen.

Tervezzük meg együtt a lakásfelújítást

A tervben megbeszéljük a különböző helyiségekhez tartozó tennivalókat, a felhasználandó anyagok árát, mennyiségét, és a munkálatokra szánt időt. A jó terv segít átlátni, hogyan következnek egymás után a bizonyos tevékenységek. Ha szisztematikusan átbeszéljük a felújítandó helyiség minden részletét, szinte kizárt, hogy munka közben felbukkanó új tennivalók növeljék a költségeket. Abban meg kiemelten fontos szerepe van, hogy ha az ügyfél nem elégedett valamivel, még ebben a fázisban kockázatok nélkül változtathat, amivel rengeteg időt és pénzt takaríthat meg.

A felújítási munkálatokhoz szükséges minden professzionális célszerszámmal rendelkezünk. Az ingatlanok feljavítása terén végzett eddigi tapasztalataink megfelelő biztosíték arra, hogy az új ruhába öltöztetett lakására nem lesz panasza, élvezni fogja kényelmét és funkcionalitását.

Költségek az apró részletektől a teljes képig

A felújítási munkálat árát többféleképpen lehet kiszámolni, minden attól függ, hogy az ügyfél mit szeretne megvalósítani. Ezért a legfontosabb együtt elkészíteni a tervet, amely alapján az összköltségvetésből úgy osztunk több vagy kevesebb pénzt bizonyos műveletekre, anyagokra, ahogy azt a technikai lehetőségek engedik, és az ügyfél szeretné. Ha például a fürdőszoba felújítása az egyik legfontosabb az ügyfél számára, és itt szeretne a legjobb minőségű anyagokkal dolgozni, akkor a lakás egy másik, kevésbé fontos területén csökkenthetjük a költségeket. A tervezés és tanácsadás során figyelünk arra is, hogy a felújított ingatlan tartós és időtálló használatra legyen alkalmas.

Panellakás felújítása

Munkáink között kiemelt helyet foglal el a panellakások felújítása.

Ez még ha körülményesnek is tűnik a sok apró részlet miatt, egy szakember számára könnyedén és szépen kivitelezhető feladat. A panellakások egyik nagy gondja páldául, hogy szűk terekkel rendelkezinek, ezért a kihívás az, miként lehet 50 négyzetméterbe több funkciót ellátó helyiségeket beépíteni. Sok megoldást már cégünk is sikerrel alkalmaz, de nyitottak vagyunk az ügyfél egyedi ötleteire is, hiszen együtt gondolkodva szereztük a tapasztalatainkat is.

A panellakásokban levő terek tágassá tételéhez trükkök sokasága várja, hogy alkalmazzák. Ez a térhatástól a színhasználatig több mindent is magába foglal, alkalmazásukkal valósággal kitárulkoznak az eddigi szűk terek. Kreatív megoldásai egyébként mindenkinek vannak, de figyelni kell, hogy technikailag kivitelezhető legyen, és inkább emelje, mint csökkentse lakása értékét.

A lakás részleges felújítása

Amennyiben akár az ingatlan csak egy részét szeretné feljavítani, a szükséges munkálatokat oly módon végezzük el, hogy minél kevesebb lom maradjon utánunk, a felújítási munkálatok alatt pedig lehetőleg gond nélkül tudja használni az ingatlan többi részét.

Megbízható szolgáltatásokat kínálunk ügyfeleinknek

ÜDVÖZÖLJÜK
TEKINTSE MEG SZOLGÁLTATÁSAINK

Vállalkozásunk Budapesten és vonzáskörzetében kínálja az építkezéshez
és lakásfelújításhoz kapcsolódó szolgáltatásait. 

burkolás

Burkolás

Melegburkolás vagy hidegburkolás – burkoló szakembereink mindkét esetben ugyanolyan pontossággal helyezik el a burkolólapokat. A csempék lerakása rendkívüli precizitást igényel, a végeredmény azonban egy minden tekintetben megfelelő fal-, padló- vagy térburkolat.

handyman-2.jpg

Festés / Mázolás

Eltüntetjük a régi festéket, lemossuk és portalanítjuk a falat, mehet a glettelés és az új festékréteg. Egyszerűnek tűnik, de számtalan buktatója van. Költséghatékonyabb és szebb lesz ha ránk bízza lakásának kifestését. A jó festés jó szakembert igényel.

lakásfelújítás

Lakásfelújítás

Lakásfelújítási munkálataink alatt korrekt áron ám gyors ütemben újítsuk fel ingatlanját. Szakembereink felkészültsége és vállalkozásunk felszereltsége a biztosíték a minőségi munkavégzésre, a lakása megfelelő feljavítására illetve az ügyfél elégedettségére.

ácsmunkák

Ácsmunkák

Tetőszerkezetek, garázsbeállók és egyéb ácsmunkák kivitelezése. Hozzáértő szakemberek állnak rendelkezésünkre. Otthon vagyunk a famunkálatok terén.

komuves

Családi ház kivitelezés

Családi házak és egyéb ingatlanok teljes körű kivitelezését vállaljuk. Lakásépítéskor az alapoktól a tetőig bevállaljuk a kivitelezést és a belső munkálatokat.

Hőszigetelés

Hőszigetelés

Lakása hőszigetelésével csökkennek a fűtési költségek, de otthonában is kellemesebb lesz tartózkodni. Hőszigetelési munkálatok jutányos áron, gyors kivitelezéssel.

kéményjárda, tetőjárda

Kémény- és tetőjárda

A kényényjárda valamint tetőjárda mindenkép szükséges az időszakos ellenőrzések biztonságos elvégézéséhez.

Villanyszerelés

Keresse megbízható villanyszerelőink az elektromos hálózat problémája esetén.

handyman-6.jpg

Vízszerelés

Vízszerelés Budapesten korrekt áron, rövid határidővel. Bízza ránk lakása vízszerelését. Időtálló és gyors megoldást alkalmazunk.​

01.
Megkeresi vállalozásunk
02.
Felmérjük a helyszínt
03.
Elvégezzük a munkát

Miért minket válasszon

24/7 elérhetőség

Mindig elérhetőek vagyunk, hívhat minket bármikor.

Áraink

Korrekt árakkal dolgozunk, mindenről pontos elszámolást mutatunk fel - pontos képe lesz a költségeiről.

Szakértelem

Vállalkozásunk megbízható és hozzáértő mesterembereket foglalkoztat.

Hatékonyság

Gyorsan és eredményesen dolgozunk, hogy a felvállalt munkát gyorsan átadhassuk a megendelőnek.

Érdeklődés

Itt gyorsüzenetet küldhet cégünknek. 

VÁLLALKOZÁZSUNK MEGBÍZHATÓ MESTEREI
MEGOLDJÁK ÉPÍTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS GONDJAIT.

Keressen minket +36 70 524 7070

olvasnivaló

BÖNGÉSZHETI NÉHÁNY ÍRÁSUNK

Kapcsolat

Postacím: 1033 Budapest, Szentendrei út 32.

Telefon: +36 70 524 7070

Email: info@komuvesek.hu

Nyitvatartás

Hétfő – Péntek:  9 – 18 óra

Szombat:  10 – 15 óra

Vasárnap:  Zárva